Archív

Nemzeti Összetartozás Napja

Aszód Város Önkormányzata vár mindenkit a 2023. június 4-én, 16 órakor, az AIKI kamaratermében tartandó megemlékezésre és az azt követő koszorúzásra.

Pünkösd szombatján játszani hívjuk a családokat!

Bodza és a tölgyfa történetét mesélik el nekünk a Batyu Bábszínház előadóművészei, majd Hajdu Zsuzsi vezetésével megismerkedhetünk a pünkösdi népszokásokkal, illetve táncba hív bennünket a zene.

Itt, az AIKI kertjében fogjuk elültetni a 2022-es évben született aszódi babák érkezésének örömét jelképező facsemetét, dr. Pénzes Tiborc Szabolcs polgármester köszöntő szavait követően. Eztán Gulyás László vándormuzsikus érkezik körünkbe, aki mókás feladatokkal, ügyességi játékokkal megméretteti a város apraját-nagyját és kihirdeti a pünkösdi királyok és királylányok seregét.

Várjuk a családokat!

Aszódi Májusi Piknik

A rendezvény jellegét elsősorban a reggel kezdődő főzőverseny határozta meg. Idén szép számmal - 23 csapat – jelentkeztek a főzni szerető közösségek. A szakértő zsűri – Baka László, Bobál Zita és Major László – nehéz helyzetben volt, amikor döntést kellett hozni, hogy ki főzte a legjobb "Petőfi kedvencét".

A végeredmény: I. helyezést ért el a PörKöltők csapat, II. helyezett az Aszódi Polgármesteri Hivatal kis kollektívája lett és a III. helyezésre a Podmaniczky Júlia Nőegylet csirkepörköltje érdemesült. A Korona Cukrászda által felajánlott különdíjat a Cursillo – János Vitéz Falodája csapat nyerte el.

A nap folyamán kiérkező családokat sok-sok térprogram fogadta; a legkisebbeket a Csemete Csacsogó Klub babafoglalkoztató sátra, ugrálóvár, kalandpark, pónilovaglás, az Aszódi FC jóvoltából ping-pong, Kovács Józsefnek köszönhetően lovaskocsizás. Arcfestés, "mi szem-szájnak ingere" finomság, freestyle foci bemutató, kutya ügyességi bemutató, gyermek-, és felnőtt koncert.

A rendezvény sikeréhez több civil szervezet és magán személy hozzájárult. Nekik szeretnénk köszönetet mondani:

Felhőút Egyesület, Aszód FC, Korona Cukrászda, Aszódi Csemete Csacsogó Klub, Kovács József (lovaskocsi), a Zsűritagok: Baka László, Bobál Zita és Major László

Világörökségeink nyomában

Induljunk együtt a Világörökségeink nyomába! Kristóf Ilona és Szűcs Tamás előadássorozatában személyes élménybeszámolójuk által ismerkedhetünk meg különleges helyszínekkel. Aszódiaktól aszódiaknak, helyben.

Előadóinkról: https://eletforma.hu/.../szenvedelye-az-utazas-szucs.../

Kristóf Ilona és Szűcs Tamás előadóink osztják meg velünk útiélményeiket, képekkel tarkítva.

Az első előadás Szaud Arábiát mutatta be nekünk, az elkövetkezendőben Dél-Koreába invitáltuk az érdeklődőket és a sorozat harmadik részében Mexikó kalandos tájait ismerhettük meg.

2021-ben, a Költészet napja alkalmából indítottuk a VersVáros sorozatunkat. Az első alkalom időpontjában, a járványügyi helyzet miatt, nem lehetett jelenléti programokat szervezni, ezért kitaláltunk egy olyan játékot, ahol érintkezésmentesen tudunk kicsit odafigyelni a költészetre. Városszerte kihelyeztünk több száz verset és ehhez kacsoltunk egy keresőjátékot, illetve folytatásaként a tavalyi évben ablakokból kukucskáló költőket kellett Aszód utcáin felkutatni.

Ebbe a sorba szeretnénk idei játékunkat bekapcsolni. Idén, a Petőfi200 évforduló kapcsán, ha vers, akkor Petőfi ötlik először az eszünkbe egy ilyen fontos emlékhelyen, mint városunk. Így természetesen az idei költészetnapi játékaink is hozzá kötődnek.

VersVáros 3.0

Április 11-én kiköltözik közénk a Szabadság térre három modernkori Petőfi. Keressék fel őket és fotózkodjanak velük! Illetve elrejtettünk mindhárom Sándor ruháján egy okostelefonnal beolvasható QR kódot, ahol további, a költőhöz kötődő kulturális csemegét lehet lelni.

A Young Engineers csapatának tábora az AIKI-ben

Örömmel ajánljuk a kedves szülőknek a termeinkbe szervezett tábort! Ha a tavaszi szünetben nem tudja megoldani a gyermek felügyeletét, illetve nem szeretné, ha egész nap csak a kütyüket nyomkodná otthon, várja őt a LEGO építő tábor.